KIADÓ LAKÁS AZ ELSŐ EMELETEN

Hosszútávra keresek bérlőt az alább bemutatásra kerülő bútorozott lakásra Kiskunfélegyházán a Petőfi lakótelepen!

 

 

 

Akit komolyan érdekelne a lakás hosszabb távú bérleti lehetősége saját részre, az írjon bemutatkozó levelet, elérhetőség, leinformálhatóság (pl. saját facebook profil, stb.) megadásával(!) Saját fotót az érdeklődő emailhez is csatolók előnyben. Semmitmondó, fotót sem tartalmazó facebook profilt nem kérek megadni, mert úgysem ér semmit, ha nem informatív. A bemutatkozást legalább néhány bővített mondatban kívánom olvasni, a fotót pedig a családtagokról (élettásrsról) is kérem, akik még vele költöznének. A lakást annak mutatom csak meg, akit már én magam előzetesen megismertem a legalapvetőbb mértékben.

 



Bár igaz, hogy a legfontosabb szempont a stabil és folyamatos fizetőképesség,  azonban ennek megléte esetén is csak olyan személlyel kötök szerződést akit szubjektív megítélésem szerint még emberileg szimpatikusnak is találok. Szempontjaimat a saját értékrendem és emberismeret terén szerzett tapasztalataim adják meg. Akit esetleg elutasítok ilyen alapon, ne vegye sértésnek, csak vegye tudomásul, és kész. Köszönöm a megértést. Nem biztos, hogy az időpontban előbb érdeklődő lesz a bérlő, sőt az sem, hogy minden érdeklődőnek meg is mutatom a lakást személyesen is. Erre az esélye tehát (ismétlem) annak a nagyobb, aki megfelelően bemutatkozik már előzetesen az elvárásom szerint.

 

Az alábbi email címre lehet írni és fotókat küldeni:

 

Ha kiadó lesz ismét a lakás, akkor adok meg e-mail címet.

 

 

 

Továbblépés majd ilyen levélváltás után lesz lehetséges.

 

(Telefonon érdeklődni lehetőleg úgy és annak javaslom, aki már csak olyan kérdést tesz fel, amire eddig  és itt a honlapon nem kapott választ. Anoním számról jövő hívást nem fogadok egyéb esetben sem, tehát ebben az ügyben sem.

a telefonszám egyelőre törölve űj bérlő kereséséig...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 19
Heti: 50
Havi: 193
Össz.: 24 652

Látogatottság növelés
Oldal: kapcsolat
KIADÓ LAKÁS AZ ELSŐ EMELETEN - © 2008 - 2024 - elsoemeleten.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »