KIADÓ LAKÁS AZ ELSŐ EMELETEN

Hosszútávra keresek bérlőt az alább bemutatásra kerülő bútorozott lakásra Kiskunfélegyházán a Petőfi lakótelepen!

 

 

Kedves Érdeklődő!

 

A lakás bérlője megtaláltatott 2022. 10. 16.-án, tehát egyelőre a hirdetésem, és a lakással kapcsolatos információk olvasása tárgytalan. Amikor majd újra bérlőt fogok keresni, akkor törlöm innen a fenti mondatot. (A balra található "Eladó-Kiadó" menüpontnak van jelenleg aktualitása!)

Egyedi gázfűtéses (konvektoros), egyedi közüzemi fogyasztásmérőkkel rendelkező lakás, ami bútorozva kiadó. Van benne két és fél szoba, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, wc, erkély. A földszinten közös használatú kerékpártárolók vannak. A lakás alapterülete 59 négyzetméter.

A szobák szőnyegpadlósak,  a többi helyiség linóleummal borított.
A bútorok bár régiek, azért még jól használhatók.

A lakásba nincs bekötve internet, kábel tv, de ezek a lépcsőházban benn vannak, a lakásbérlő saját nevében a saját részére beköttetheti, ha igényt tart rá. Hűtőszekrény és mikró, fagyasztószekrény van a lakásban, egyéb háztartási gépet hozni kell. A "képek" menüpontban lévő fotókon megtekinthető a lakás, illetve a környék is látható.


Szolíd életvitelű, nem dohányzó, nem italozó, biztos jövedelemmel rendelkező személynek vagy párnak szeretném kiadni a lakást hosszú távra.  A háztömb egyik lakásában sem tart (eddig még) háziállatot senki, így aztán ezt a hagyományt megtartani kívánom, tehát a bérlő sem tarthat a lakásban háziállatot (kutya, macska, hüllő, rágcsáló, stb.)

Fontos feltétel a közjegyzőnél megkötött bérleti szerződés, hogy felmondás esetén bírósági pereskedés nélkül lehessen pontot tenni a történet végére, ha a viszonyok vagy az állapotok nem megfelelően alakulnak a bérlővel. A közjegyzői díjat a bérlőnek kell kifizetni, azonban, ha a bérleti jogviszony legalább két évig fennmarad, (a bérlő nem mond fel korábban és én sem leszek kénytelen felmondani neki), akkor az utolsó fizetendő bérleti díjat csökkenteni fogom ezzel az közjegyzői díj összeggel. Ezt a szerződésben is vállalni tudom.

A lakás bérleti díja havi hetvenezer Ft + az egyéni fogyasztás szerinti rezsiköltség + a mindenkori közös költség. Két havi kaució fizetése feltétel.
 

Szeretném megkímélni magam olyan érdeklődőktől, akik nem gondolják komolyan, vagy csak kíváncsiskodnak, illetve csak közvetítők lennének. Ezért a lakás személyes megtekintését, és személyes tárgyalást már csak annak teszem lehetővé, aki ezen a honlapon már elolvasta, így már ismeri jól a feltételeimet, látta a fotókat, és ezek alapján érdeklik a további részletek, és a minden részletre kiterjedő bérleti szerződés, melynek igényes és maximális kölcsönös betartását komolyan gondolja.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 3
Heti: 11
Havi: 300
Össz.: 24 412

Látogatottság növelés
Oldal: főoldal
KIADÓ LAKÁS AZ ELSŐ EMELETEN - © 2008 - 2024 - elsoemeleten.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »